Csapatunk

KIK VAGYUNK ÉS MIVEL IS FOGLALKOZUNK?

Oktatóink küldetése, hogy hozzájáruljunk a Madarasi Hargita sípályáinak biztonságához és családias hangulatának megőrzéséhez, nem csak a hegyimentéssel, hanem a síelők helyes felkészítésével is. Célunk, hogy egy olyan síoktatói bázist hozzunk létre, mely képes felkészíteni a síelőket a biztonságos síelésre, már kisgyerekkortól.

Pataky István

Síoktató

A Jómadár Síiskola alapító tagja, a Madarasi Hargita első felvonó rendszerének kiépítője, 1993 óta tevékenykedik hegyimentőként és oktatja aktívan a síelést teljesen kezdőknek és haladóknak egyaránt, 2010 óta hivatalosan is diplomás síoktató. Szezononként több mint 120 gyerek és felnőtt tanul meg síelni a segítségével, de e mellet a telemárk technikát és a túrasízés alapjait is sokaknak megtanította már. István mint hegyimentő nap mint nap szembesül a síbalesetek látványával, melyek mindegyike véleménye szerint helyes felkészülés és a szabályok betartása esetén könnyedén elkerülhetőek lennének.

Major Tamás

Testnevelő tanár

A Jómadár Síiskola oktatója és marketing menedzsere, 2007-óta önkéntes hegyimentő, sí szakosodással végzett testnevelő tanár, több sportág aktív művelője és oktatója, az Udvarhelyi Sport Akadémia mozgalom kezdeményezője. Tamás a sí táborba járást 4 évesen kezdte, családi hagyományok és rengeteg gyerekkori élmény köti a Hargitához. Főként diákoknak és egyetemistáknak tart sí felkészítőket, gyakorlatai a fokozatosság és a játékosság alapelvére épülnek. Véleménye szerint síelni megtanulni olyan, mint összeszerelni egy Legó-t, ha meg vannak az alap kockák, csak akkor léphetünk tovább, de a lényeg, hogy mindvégig élvezzük a játékot. Játékos, vicces és mégis hatékony síoktató módszerei sok esetben egyediek az országban.

Szikszai Attila

Síoktató, hegyimentő

Szikszai Attila síoktató, hegyimentő, A székelyudvarhelyi Harmont hegyimentő csapat vezetője. 12 éves korától sízik, hegymászó, alpinista, sítúra-vezető. 1992-től szervez gyerek sítáborokat a Madarasi Hargitán. 2013-ban elnyerte a Carpatian-man címet, mint sítúrázó és maratonista. Székelyudvarhelyen él családjával, munkahelye a Madarasi Hargitához és a Vargyas-szoroshoz köti. Hét közben is oktat, ha igény van rá. Magyarul és románul is, kezdőket és haladókat egyaránt, 5 éves kortól. Célja a biztonságos sízés alapjainak megtanítása, valamint a sízés, mint hobbi művelése. 1987-től a hegyimentő csapat tagja a Madarasi Hargitán.

László Gábor

Síoktató

A Jómadár Síiskola tapasztalt síoktatója több, mit 10 éve foglalkozik síoktatással. 1994-től a hegyimentő szolgálat hivatalos tagja. Évente szervez sítúra és sziklamászó versenyeket. Hegyimentőként és sítúrázóként a Madarasi Hargita minden rejtett zugát ismeri, mindig tudja hol akad egy kis porhó a kalandra vágyóknak. Kezdőket és haladókat egyaránt oktat, játékos gyakorlataival jól megérteti magát a gyerekekkel is, két lánya mellett ez nem is lehetne másképp.

Györfy Péter

Veterán síoktató

A Jómadár Síiskola veterán síoktatója, több generáció sízőt nevelt már a Hargitán, türelmét és barátságos hozzáállását a gyerekek és a felnőttek is nagyra értékelik. Mindenki „Pötyi” bácsija, a legzimankósabb téli napokon is képes jókedvet és lelkesedést önteni a gyerekekbe. A Hegyimentő csapat alapító tagjai között szerepel, már 1985 óta tevékenykedik ebben a témakörben.

Pop Valentin

Sí- és snowboard oktató

2013 óta a Jómadár Síiskola tagja. Sít és snowboardot is oktat, gyerekekhez és felnőttekhez egyaránt jól ért. Anyanyelvi szinten beszéli a román, magyar, német és angol nyelveket így a külföldi kliensek legjobb barátjának számít a csapatban.

Fodor Emese

A hegyi sportok bajnoka

Emese a sí, snowboard és a túrasízés nagy mestere. Nem csak kezdők edzésére, hanem profik kiképzésére is rendkívüli tehetséggel rendelkezik ezen sportágakban, mivel maga is professzionális sítúra versenyző, hegyikerékpáros és triatlonista.  Nincs olyan verseny Romániában, melyet ezen témakörben egyszer legalább nem nyert meg az idők során. Sí- és Snowboardoktatói kiképzését Ausztriában végezte. Kiválóan ért a tinédzserek és a fiatalok nyelvén. Óráin mély és alaposan elsajátított tudásra tehetünk szert.

Szikszai Réka Zsuzsánna

Síoktató, elemi tagozatos tanár

Szikszai Réka Zsuzsánna, síoktató, elemi tagozatos tanár. Székelyudvarhelyen tanít 28 éve, itt él családjával. 12 évesen kezdett síelni, azóta rendszeresen részt vesz a városi síbajnokságokon. 1992-től szervez gyerek sítáborokat a Madarasi Hargitán (évente 1-2 tábort).  Hétvégeken, vakációban foglalkozik síoktatással, gyerekeket, felnőtteket, kezdőket és haladókat egyaránt oktat magyarul, románul és kezdő szinten angolul. Célja, hogy a sízés élvezet legyen és ne származzon baleset belőle, ugyanakkor az egészséges életmódra való nevelés.

Pál Attila

Sí- és snowboard oktató

Sí- és Snowboardoktató. Az extrém sportok szerelmese. Mindig nyitott egy kis pályán kívüli porhósízésre, vagy egyéb extrém mókára. 2013-óta a Jómadár Síiskola tagja, 2011-óta önkéntes hegyimentő.  Snowboard tudásával sokaknak segít a kezdeti bukdácsolásokból pár nap alatt folyamatos íveket varázsolni, de bátran fordulhatsz hozzá porhó és pályán kívüli sí és snowboard technikákért is.

Buti László

Síoktató

Székelyudvarhelyen született. Szakképzett, lediplomázott atlétika és síedző, oktató. 2008-tól aktív tagja a Harmont hegyimentő egyesületnek, 5 éves korától rendszeres Hargita járó és síző. A hagyományos párhuzamos síoktatás alapjait valamint a carving sízés alap és versenyszintű oktatásával foglakozik. Célja minél több gyerekkel és felnőttel megszerettetni a sízést.